Bemutatkozom....

Márovicsné Békési Ágnes vagyok, az Egyensúly Elme-és Lélekközpont megálmodója.

Pályafutásomat jogi, majd gazdasági vonalon kezdtem. Mindig érdekelt a pszichológia, az emberi elme és lélek, valamint szociálisan is mindig nagyon érzékeny voltam. 

2010-ben gazdasági tevékenységemet kiegészítettem szociális tevékenységgel, annak érdekében, hogy segíteni tudjam a nehéz anyagi helyzetbe került embereket. Így váltam adósságkezelési tanácsadóvá.

Több mint 20 éve foglalkozom emberekkel, személyes és online térben egyaránt.

Miközben tanácsadóként dolgoztam, ráébredtem, hogy mennyire nagy szükségük van az embereknek a lelki, érzelmi támogatottságra is. Azon kaptam magam, hogy sok esetben már túllépve a határaimon, olyan segítséget is nyújtok, ami túlmutat a tanácsadás keretein. Miért? Mert a hozzám fordulóknak szükségük volt a támogatásomra, a segítségemre, hogy összefüggéseket lássanak a gondolati tematikájuk és a lelki egészségük között.

Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy a elme és a lélek összefüggéseit kezdjem kutatni, hogy tanuljak, fejlesszem magam, annak érdekében, hogy a pszichológiai elemek és a coaching technika segítségével, egy új módon tudjak segíteni és együtt megoldásokat találni a hozzám forduló ügyfeleknek.

Bízom benne, hogy te, aki ezeket a sorokat olvasod, eljössz hozzám és bizalmat építve, a saját erőforrásaidat felhasználva, partneri viszonyt kialakítva, egy közös együttműködés során megtaláljuk számodra azt az utat és azokat a megoldásokat, amiket keresel és ami sikeresség és boldoggá tesz!

© 2023 GLOBAL Tanácsadó Kft.. 1013 Budapest, Clark Ádám tér 1.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!